20180922 Bicogó Maraton

A martfűi triatlonosok is „bicogtak”.

 

Ez évben szeptember 22-én került sor a Tiszasülyért Egyesület által rendezett immár 14. Bicogó Maraton tömegsport eseményre, mely Szolnok és Tiszasüly között 47 km távon haladt végig.

A „bicogás” bic-iklizés és koc-ogás sajátos keveréke. A lényege, hogy eggyel kevesebb kerékpár van, mint ahány fős a csapat, ezért egy versenyzőnek mindig kocognia kell, míg a csapat többi tagja kényelmesen kerékpározhat vagy pihenhet, szerelhet. A csapatok létszámtól függően több kategóriában is indulhatnak. Ezen kívül két váltási mód is tovább finomítja a résztvevők lehetőségeit. „Kötött váltás” esetén csak az útvonalon kijelölt frissítő állomásokon válthatnak, míg „szabad váltás” esetén bárhol történhet egymás váltása.

Ebben az évben 76 csapat több mint 400 fő részvételével rendezték meg a versenyt.

A rajt helyszíne a Szolnoki Művésztelep előtt volt, a kerékpárosok és a futók néhol viharos szélben Csataszög érintésével, Nagykörűtől a Tisza-gáton „bicogtak” Tiszasülyig.

A Martfűi Úszó és Triatlon Klub első alkalommal vett részt a versenyen. Két csapattal képviseltettük magunkat. A lányok csapatát Kiss Anna, Hevesi Eszter, Deák Boglárka, Laczkó Enikő, a fiúk csapatát Pápai Balázs, Tóth Zalán, Bakó Ferenc, Csüllög Marcell alkotta. Mindkét csapatunk a „szabad váltás” kategóriában indult. A martfűi „bicogók” fantasztikus teljesítményt nyújtva kiváló eredményekkel zárták a versenyt. A fiú csapatunk az abszolút helyezés szempontjából is végig az élmezőnyben futva teljesítette a 47 km-es távot. Saját kategóriájában első helyen végezve zárta a versenyt 3óra 1 perces idővel. A lány csapatunk nem sokkal lemaradva a fiúktól, fantasztikus hajrával a harmadik helyen végezve szintén a dobogóra állhatott. Idejük, 3 óra 15 perc.

A csapatok kísérőjeként (fiú csapatot Kovács Peti, a lány csapatot Balogh Józsi b. kísérte) elmondhattuk fantasztikus (és fárasztó) élmény volt látni hogyan küzdöttek egymásért a gyerekek. Versenyzőink teljes mértékben azonosultak az „egy mindenkiért, mindenki egyért” szellemével. Gratulálunk a versenyzőinknek.

Köszönjük a támogatóinknak, hogy szponzorálták csapatainkat.

Támogatóink voltak: Balogh Imre, Csüllög János, Bakó Ferenc, Kecskés Attila.