Pécs, Utánpótlás és Váltó OB 2019

Triatlon Utánpótlás Országos Bajnokság, Pécs 2019.

Pécsre utaztunk, ahol az év számos ranglistaversenye után megrendezték az évad záró versenyét, az Országos Bajnokságot az utánpótlás korú versenyzőknek is.  Szombat reggel a pécsi wakeboard pálya taván elrajtolt a legifjabbak, az Újonc 1 mezőnye, melyet szép sorban követtek az egyre idősebb korosztályok.

Az „első bálozók” izgalmával készült két ifjú legény, Burján Tamás és Kecskés Attila. Mindketten hibátlanul teljesítették a pályát, s beírták magukat a hazai triatlon bajnokságok évkönyvébe. Tamás 13. lett, míg Attila 25. helyen ért célba.

Újonc 2-ben, a 10-11 évesek között, Bontovics Márk, Takács Zalán, Boros-Nagy Lili és Gáspár Kata küzdött a helyezésekért.  A fiúk rajtjánál 80, míg a lányokénál 70 triatlonos taposta a vizet várva a dudaszóra. Lili remek úszásának köszönhetően az élmezőnnyel kezdhette meg a kerékpárt, ahol meg tudta tartani pozícióját, s a futáson biztosította remek 17. helyét. Kata ugyanitt 40. lett. Márk és Zalán kicsit hátracsúszott az úszás rajtjánál, de nagyon szépen küzdöttek s így 25. Illetve 42. helyen zártak. Mivel ők korcsoportjuk fiataljai, ez az eredmény a jövőre nézve szép reményekre jogosít minket.

A 12-13 éves Gyermek korcsoport mezőnye még népesebb volt. Mindenki kihozta magából a maximumot, s a célban büszkén fogadhatta a csapatvezetők és szülők gratulációját. Németh Noémi  egészen kiváló kerékpáros és futóteljesítményével egészen a 7. helyig  felért. Danku Botond mindhárom számban kiegyensúlyozottan dolgozott s lett 11. Gáspár Barnabás az úszás után kerékpáron nagyban megközelítette az élbolyt, s 19-ként futott át a célon. Hevesi Vajk szinte lemásolta Barna versenyét, s hajszállal lemaradva 21. lett.  Forgács Korinna és Deák Dorina fantasztikus úszás után a 24. és 39. helyen futottak be. Kiss Ádám és Haller Noémi is teljesítette a távot, amit a hőség még nehezebbé tett. Ádám 76. míg Noémi 63. lett.

A Serdülők távja már olyan felkészültséget igényel, hogy aki azt becsülettel teljesíteni akarja, annak bizony a felkészülés során sok áldozatot kell hozni, s a tehetség mellé oda kell tenni a munkát is. Így gondolta ezt az ország minden szegletében a sok triatlonos, s ezért is alakulhatott olyan izgalmasan a verseny. A fiúknál most is 80-an rajtoltak, köztük a mi fiaink. Tóth Zalán egész évben kiválóan szerepelt, szinte minden versenyről éremmel tért haza, méltán bizonyítva, hogy helye van a korosztályos válogatottban. Végig nagy csatában volt a bronzéremért, végül a 8. lett. Azonban az eredményhirdetéskor mégis felléphetett a dobogó harmadik fokára, hisz társaival csapatot alkotva, bronzérmesek lettek. Csüllög Marcell egyéniben 17. , Bakó Ferenc pedig 29. helyet ért el. A Serdülő lányok is kitettek magukért, hisz Deák Boglárka, Laczkó Enikő és Bácsmegi Laura is fantasztikusan teljesített abban a számban, mi az erősségük s így közvetlenül az élmezőny mögött értek célba. Boglárka 24., Enikő 27., Laura 34. lett.

Az utánpótlás után, délután következett a „nagyok” versenye, ahol az ifik, juniorok, felnőttek és szeniorok együtt vágtak neki a leghosszabb távnak. Azaz csak következett volna, hisz egy olyan erős jégvihar csapott le ránk, hogy nem csak elhalasztották két órával a rajtot, hanem, mivel használhatatlanná vált a kerékpáros útvonal, átminősítették a versenyt aquatlonná. Nos, a kissé kaotikus előzmények után lezajlott versenyen sok szép eredmény született: Laczkó Szabina 2. Laczkó Rozina 6. Pápai Balázs 7. Lefor Mercédesz 15. Laczkó Franciska 16. és Danku László 20. helyen ért célba.

Vasárnap a Triatlon Váltó OB napja volt. Ebben a versenyzési formában hárman alkotnak csapatot, s egymás után teljesítve a triatlon távot váltják egymást.  A versenyzők egymásért hajtva, igazi csapatként működnek együtt.

Két csapatunk is harmadiknak futott be s így felállhatott a dobogóra.  A serdülő fiúk a szombati csapat bronz után váltóban is ismételtek: Tóth Zalán, Csüllög Marcell, Bakó Ferenc.  A junior lányok is csodálatosan kiegészítették egymást s szintén bronzot akasztottak a nyakukba: Botka Anikó, Laczkó Rozina, Kiss Anna.

Újonc csapatunk, Bontovics Márkkal, Takács Zalánnal és Burján Tamással a 11. helyen érkezett célba.

Gyermek lányok 6-ok (Deák Dorina, Forgács Korinna, Németh Noémi)

Gyermek fiúk 6-ok (Danku Botond, Gáspár Barnabás, Hevesi Vajk)

Serdülő lányok 7-ek (Deák Boglárka, Laczkó Enikő, Bácsmegi Laura)

Felnőtt férfi 7-ek lettek (Pápai Balázs, Danku László, Botka Tibor)